Istennel nehéz időkön át…

Gondolatok az egyházi év üzenetéhez

Hónapok óta nehéz időket élünk, napról-napra tele kihívásokkal, megpróbáltatásokkal. Így van ez az új egyházi évben is, amely advent 1. vasárnapján vette kezdetét. Új sorozatunkban, amelynek címe „Istennel nehéz időkön át… - Gondolatok az egyházi év üzenetéhez“, Wagner Szilárd lelkész hétről-hétre rövid szövegekkel és egy-egy képpel kísér el bennünket adventtől az egyházi év végéig. Örülünk, ha a gondolatok továbbgondolásra késztetnek, elgondolkodtatnak és érzékeltetik velünk Isten jelenlétét az életünkben. Olvasásukhoz sok örömet kívánunk!

 Húsvét utáni 6. hét

Távlatok

János evangéliuma 12,32.

Jézus Krisztus mondja: „Ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket.“

Minél több időt töltünk el ezen a földön, annál fontosabbnak látszik, hogy legyen valamiféle elképzelésünk arról, hogy mi vár még ránk, mit tervezhetünk még a hátralévő évekre. Persze nem nézi mindenki jó szemmel ezt a fajta tervezést. Sokan úgy gondolják, hogy több élményt lehet szerezni akkor, ha inkább spontán módon éljük az életet, ha megpróbálunk minden pillanatban minden lehetőségre nyitottnak maradni.

Jézus Krisztus ebben a rövid mondatban egyszerre mond valami véglegeset és valamit, aminél nagyobb nyitottságot a jövőre elképzelni is nehéz. Nem kétséges, hogy a kereszthalállal, a feltámadással és a mennybemenetellel lezárult egy korszak Isten kinyilatkoztató emberszeretetében. A tanítványok számára a fizikai értelemben vett találkozás már nem lesz lehetséges. Ugyanakkor az is világossá válik, hogy a kereszténység története nemhogy nem ért véget, hanem most indul csak igazán világhódító útjára. Jézus arról biztosítja tanítványait, hogy a hit ezentúl az ő fizikai jelenléte nélkül, küldötteinek szavára is meg fog születni az emberek szívében.

Most, hogy lezárul a húsvéti ünnepi időszak, és pünkösdre készülünk, jó dolog azt tapasztalni, hogy Isten mindig tartogat valami új élményt a számunkra. Nem tudhatjuk, hogy ez milyen eseményben, élményben valósul meg, de biztosan számíthatunk rá – különösen abban a közösségben, ahol a többiek is számolnak jelenlétével.

Wagner Szilárd